Kommunikációs tanácsok munkavállalóknak

Egy társaságnál a belső kommunikáció, főként, ha az a társaság elég nagy, igen fontos. Azonban ez sem egzakt tudomány, lévén emberekről beszélünk, akik a saját mikrokörnyezetükben lehet, másképpen értelmezik, használják a belső kommunikációs metódusokat. Márpedig ez is az egy hajóban evezés tipikus esete, így elég, ha néhány munkavállaló megutáltatja magát valamely divízión belül, és jó eséllyel máris kiveti a rendszer önmagából. Lássunk néhány kommunikációs tippet arra vonatkozóan, hogyan kerüljük el ezt az esetet (kivéve persze, ha éppen ez a célunk...). De az már egy másik történet.

Az emberséges PR

Egy korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy tartottam egy előadást cégen belül a PR-ről. Ennek egyik része volt a "globális faluvá" válás folyamata, illetve annak előnyei és hátrányai. Vajon mennyire jó dolog az, ha ma már a pillanat töredéke alatt értesülünk hírekről? S, vajon hogyan reagálunk erre? Elvégre a hír, az hír, a médiának kötelessége foglalkozni vele, továbbadni azt, még akkor is, ha már túl sok a zaj, a redundancia. Olykor fülünket befogva, szemünket becsukva igyekszünk minél távolabb kerülni a zajok forrásától. De mi történik akkor, ha olyan események szemtanúi leszünk, mint a bostoni robbantás, vagy mint a márciusi hóvihar? Hogyan reagálunk erre a globális faluban? És ebben az esetben mekkora a felelőssége a PR-esnek?

Mi lesz a történet vége?

Sosem szerettem azt mondani, hogy lám-lám igazam volt. Mert nem mindig van igazam, sőt az igazán bölcs ember tudja jól, hogy 3 féle igazság létezik: az enyém, az övé, és az objektív igazság, amely általában láthatatlan. Most is csak azt mondom, no lám... hát más is arra a következtetésre jutott, mint én... Így történt most az ombudsmannal is, aki a március idusán történ kisebb havazás kapcsán ugyancsak a kommunikáció hiányosságait emelte ki.

Mélyrepülésben vagyunk. Ahha, tudjuk, és?

Valahogy mindig azt érzem, hogy a fejlett(ebb) világhoz képest lemaradunk néhány lépéssel. Önmagában ez még nem is lenne zavaró, hiszen általában nem mi diktáljuk a tempót, hanem mások. Inkább az zavar, hogy nemcsak, hogy figyelmen kívül hagyjuk, hogy előttünk az úton már sokan jártak, de pillantásra sem méltatjuk, hogy akik előttünk vannak átestek ugyanazokon a problémákon, amelyeken nemsokára mi esünk majd át. Ezek után talán nem meglepő, de egy kissé megütközve olvastam a Médiapiac Konferencia 2013-on elhangzottakat, amely szerint a médiapiac "mélyrepülésben van", illetve a "hogyan lehet majd az ingyenességhez szokott digitális olvasókat átállítani" kérdéskörök boncolgatása.

Olvasás, priorizálás, fejlődés - mi kell még?

Az elmúlt bejegyzéseim alkalmával igyekeztem választ keresni, illetve segíteni abban, hogy milyen lehet az ideális sajtóközlemény, hogyan lehet átjutni a média szűrőin. Mindez azonban csak néhány betű egy virtuális papíron ha ezt a tevékenységet nem előzi meg, egy ugyancsak fontos eseménysorozat. A nem túl kreatív, de ugyanakkor szükséges napi rutin. Nem csak a jó PR-esnek, de gyakorlatilag mindenkinek szüksége van a napi folyamatok, tevékenységek megfelelő bontásban történő elvégzésére. Hogyan is néz ki mindez egy PR-esnél? Szerintem, valahogy így...