Egy korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy tartottam egy előadást cégen belül a PR-ről. Ennek egyik része volt a "globális faluvá" válás folyamata, illetve annak előnyei és hátrányai. Vajon mennyire jó dolog az, ha ma már a pillanat töredéke alatt értesülünk hírekről? S, vajon hogyan reagálunk erre? Elvégre a hír, az hír, a médiának kötelessége foglalkozni vele, továbbadni azt, még akkor is, ha már túl sok a zaj, a redundancia. Olykor fülünket befogva, szemünket becsukva igyekszünk minél távolabb kerülni a zajok forrásától. De mi történik akkor, ha olyan események szemtanúi leszünk, mint a bostoni robbantás, vagy mint a márciusi hóvihar? Hogyan reagálunk erre a globális faluban? És ebben az esetben mekkora a felelőssége a PR-esnek?
Többen állítják, az egyén egyre nehezebben képes elviselni ennyi hírt, ennyi változást, és ilyen presszióval kísért változást. A hírek ma már mindenhol utolérnek minket, nem kell hozzá újságot olvasnunk, tévéznünk, stb. Az egyén ugyan eldöntheti, hogy használ-e okostelefont, vagy laptopot, de gyakran a környezete kényszeríti rá a használatra, így egyre nehezebben szabadulhat a mindennapok hírdömpingjétől. Az egyén nyugalomra vágyik, egy humánus, emberséges hangra. Elsősorban.
A jó PR-esnek pedig az egyik legfőbb feladata, hogy megtalálja azt a hangot, amellyel a célcsoportjához képes szólni. Már csak azért is, mert amíg a reklám, a marketing gyakran él agresszív eszközökkel, addig a PR-es (még akkor is, ha tucatszám küldözgeti a sajtóanyagokat) éljen az emberség eszközeivel. Különböztesse meg magát minimum ezzel, és a közönség meghálálja. Nem kell, csak azért közleményekkel, rendezvényekkel bombázni az embereket, hogy meglegyen az elvárt minimum, amit az ügyfél támaszt felénk. Ha ugyanis nem tudjuk elmagyarázni az ügyfélnek, hogy amit szeretne, az nem működik, akkor nem vagyunk jó PR-esek.
Egy PR-esnek ugyanis tudnia KELL nemet mondani. A kommunikátornak pedig el KELL ismernie, hogy ha valamely témához nem tud hozzászólni, különben csak parttalan vita lesz mindenből. Pláne, ha hibázunk!
Ha a befogadó fél megértésre, arra a hangra vár, amely megnyugtatja, akkor nem állhatunk ki azzal, hogy márpedig mi mindent jobban tudunk. Ha hibázunk, ismerjük el, ha kell a nagy nyilvánosság előtt. A beismerés kevesebb ideig marad meg az emberekben, mint az a tüske, amit okoztunk, de nem vállaltuk érte a felelősséget. Ha pedig egy vállalatvezető nem ért egyet a kommunikációs kollégával ebben, akkor később ne is vonják felelősségre érte.
Az igazi PR, a public relation, hagyományos, eredeti értelmében éppen ezt jelenti. Ehhez kellene valahogy visszatalálni, nem csak azért, mert ma már nagyon másról szól a szakma, hanem azért is, mert időközben, viszonylag gyorsan megváltozott a befogadó közeg is. Amelynek viszont erre van szükséges, az emberséges hangra, a közelségre.
Véleményem szerint azok a piaci szereplők, akik legelőször, és a leghatékonyabban képesek a bevezetőben is említett tragédiákat, helyzeteket megfelelően kihasználni, és nem talmi, hanem valódi emberséggel szólnak a befogadó közeghez, komoly lépéselőnyre tesznek szert. A globális faluban ugyanis gyorsan híre megy mindennek...
S, hogy ezt miként lehet... arról egy kicsit később.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése