Egy régi, örök érvényű mondat. S mivel a politika, hasonlóan a PR-hez, olyan mint a foci, sokan rátévednek erre a mezsgyére is. Ha lehet, a politikai oldalt kerülném, de mint kommunikációs szakember, erről az oldalról érdemes egy pár szót ejteni. Vajon mi vezetheti rá egy kormánypártot arra, hogy egy olyan célcsoportjába "rúgjon bele", amelyik a legtöbbször és a legkönnyebben mozgósítható, ha a saját érdekeinek a megvédése a célja? Az oda nem figyelés vagy a kétségbeesés?
Ahogy azt a Citi-s posztomban már pedzegettem, vajon mi viszi rá egy cég vezetését arra, hogy éppen karácsony előtt bocsásson el 11 ezer embert? Úgy feltehetnénk most is a kérdést, kommunikációs szempontból mi értelme van egy olyan "érzékeny" időszakban "megbántani" (hogy finoman fogalmazzak), egy olyan réteget, amelyiknek a demokrácia iránti elkötelezettsége talán még nagyobb is, mint az egyszeri emberé? Véleményem szerint nem sok. Miért?
A karácsony előtti időszak általában érzelmektől terhelt. Néhányan boldogabbak az átlagnál, mert vehetnek valamit karácsonyra, s készülhetnek az ünnepre, jelen pillanatban a nagy többség azonban éppen nem érzi azt a bizonyosságot, amit évekkel ezelőtt érzett, hogy jövőre is lesz mit letennie az asztalra. Ezzel együtt az utóbbi időben csak negatív hírek, "adóemelés", "válság", "hiány", érkeztek a média csatornáin keresztül, nem beszélve a folyamatos politikai csatározásoktól. Tehát a környezet borús.
Az emberek elfáradtak. Talán ezt próbálta kihasználni a kormány azzal, hogy a nagy hidegre való tekintettel jelentette be a változásokat? Vagy azt az elmúlt időket idéző dogmát kántálják most is a kormánypárt szakértői, hogy "lesz egy kis felzúdulás, de semmi komoly, a magyar ember bírja"? Elvégre ebben az időben kinek van kedve kinn az utcán ácsorogni, urambocsá' tüntetni? Nos, úgy tűnik van egy csoport, amelyik minden körülmények között kiáll az azért, amit gondol. De akkor miért most, miért nem az ünnepek után?
Mindez kommunikációs oldalról azért tűnik furcsának, mert alig két hónap telt el egy olyan esemény ünneplése óta, amelynek kirobbantói '56-ban ugyancsak a diákok voltak. S a diákokkal általában mindig, mindenki szimpatizál. Az egyszeri ember mindebből ugyanis csak annyit lát majd, hogy a diákoknak fizetni kell, ha tanulni akarnak, és ez így nincs jól. (Továbbra sem szeretném véleményezni magát a kérdést, s csak a kommunikációs aspektusát vizsgálom, engedelmükkel.)
Összességében ez is egyfajta költségcsökkentés az állam részéről, de vajon mit veszítenek a réven? Szavazókat, sok-sok potenciális szavazót, elsősorban mert a 18-24 éves korosztályról beszélünk, aztán az Ő baráti körükről, esetleg a szüleikről. Nem túl szűk réteg, sőt!
Megkockáztatom, ha ezt a bejelentést olyan időszakban teszik meg, amikor kisebb a "figyelem", január-február, vagy a nyári időszak, amikor az emberek inkább a pihenéssel vannak elfoglalva, kisebb lett volna a lángja... így azonban, kommunikációs oldalról a címben el nem helyezett vesszőt a "kell" után tenném...
Ps: Most olvastam Selmeczi Gabriella nyilatkozatát... Egy kommunikációs pont a kormánynak, amiért sikerült a kormánymegbízottnak és a Szegedi diákoknak megegyezniük (kérdés, persze mi lesz ennek a tárgyalásnak a vége), ugyanakkor egy óriási fekete pont, Selmeczi Gabriella azon gondolatának, amely a következő: "kormányzati kommunikáció még nincs arra felkészülve, hogy 'kivédje, elmagyarázza, megértesse', mit akarnak és az miért jó társadalomnak (a kiszivárgó információk miatt)". Ha az egyszeri, Magányos PR-es ezt mondaná a főnökének, akkor azt hiszem másnap már nem kellene bemennie dolgozni. Ha egy kommunikátor ugyanis nincs felkészülve egy olyan tervezetről szóló kérdésre, amely már egy ideje készül, nos, akkor ott nagyobb a baj, mint gondolnánk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése