Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen bejegyzéssel indítsam ezt a nagy(szép?)reményű szakmai blogot. S, bár nem állt szándékomban éppen azzal a közeggel ujjat húzni, ahová most éppen írok, de PR-es szempontból nem mehetek el a nélkül, hogy a mai "véleményvezérek", mint PR-kampányt elősegítő tényezőkről ne ejtsek pár szót.
Már csak azért sem, mert egyrészt jómagam nem szeretnék ilyen köntösben tetszelegni, másrészt pedig az utóbbi időben több magyar szakember is váltig állítja: egy jó PR-kampányt ma már nem lehet elképzelni véleményvezérek nélkül.
Mondjuk ugyanezek a szakemberek korábban váltig állították, hogy a PR-rel elsősorban a bizalmat kell építeni. Azt a hidat kell megteremteni a márka és a fogyasztó között, amelyre később ráépülhet a marketing, a reklám, a mém, a MÉH, meg még ki tudja mi más...
Dőreség lenne persze azt állítani, hogy a PR-nek nem kell változnia, s, ha új helyzetet teremt a XXI. század, akkor mi továbbra is ugyanazokat a kapukat döngessük, mint korábban. De kanyarodjunk vissza a gondolatsor elejére, hogy majdan eljussunk újra ehhez a ponthoz, és feltegyük a nagy kérdést: valóban így lenne?
Úgy 5 évvel ezelőtt olvastam egy interjút egy amerikai PR-tanácsadó cég újonnan kinevezett vezérigazgatójával kapcsolatban. A hölgy váltig állította, hogy egyetlen dologra érdemes figyelni, ha PR-es az ember. A kérdésekre. Nem azokra amelyeket nekünk tesznek fel, hanem, amiket mi teszünk fel másoknak. Kételkedni kell egészen addig, amíg egy elfogadható, vagy közel elfogadható, a valósághoz legközelebb álló válasz nem születik.
Tisztelettel, akkor én kérdeznék. Ha a PR azt mondja, hogy a bizalom kiépítése a legfontosabb, s ehhez hiteles kommunikátorra van szükség, akkor miért gondoljuk azt, hogy olyan emberek lesznek ezek, akik sem arccal, sem névvel nem vállalják identitásukat? Illetve miért gondoljuk azt, hogy a bloggerek "hitelessége" megkérdőjelezhetetlen, s Ők lehetnek egy híd valamely alappillére? Vajon felelős PR-esként "rábízhatjuk-e" az ügyfelet, illetve annak mondandóját?
Elvégre egy blogger mögött nem áll szerkesztő, rovatvezető, lapszerkesztő, főszerkesztő... Félreértés ne essék, nem állítom azt, hogy egyszer nem jön el az az idő, amikor egy blogger lehet éppen a leghitelesebb "hírsite". De ez egyelőre inkább csak az amerikai álomra hajaz, ami nem véletlen, hiszen a tengerentúlon már valóban működnek olyan véleményvezérek, amelyek függetlensége gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen. De az Amerika, ez pedig itt.. nos, hát nem az. (Amúgy a teljes kérdéskörre éppen egy ideillő példa a Contagion című film "független" bloggere.)
Tudom ugyanakkor azt is, hogy sokan a médiát sem tartják ma már igazán függetlennek PR-oldalról, nem csupán a mindent elárasztó reklámtenger miatt, de a politikai-céges érdekek összefonódása miatt is. (Utóbbiból azonban az egyszeri ember nem sokat érzékel. Jó neki...) Mindettől függetlenül, és a saját, újságírói tapasztalatimat is figyelembe véve úgy vélem, hogy a média még ma is a leghitelesebb bizalomerősítő eszköz. S vélhetően az is marad, még egy jó darabig.
Egy ismerősöm lelkendezve mesélte nem olyan régen, hogy egy kampány során adtak termékeket bloggereknek, akik aztán lelkendezve írtak róla, hogy "hú de jó, és milyen finom, s ezt aztán X ezren el is olvasták"... Ahha, értem, micsoda siker.
De, had tegyek fel egy utolsó kérdést: az X ezer olvasó, vajon mind elrohant vásárolni, vagy az X ezer olvasó azonnal, és feltétel nélkül bízni kezdett a termékben? Ha igen, természetesen örülök, és le a kalappal, ha nem, akkor gondolkodjunk el azon, hogy ha a blogger legközelebb egy másik termékről írja le ugyanezt, akkor a hitelessége vajon nem szenved csorbát?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése