Az elmúlt pár napban sokat gondolkodtam azon, hogy milyen témával rukkoljak elő. Talán kézenfekvő lett volna a "Bye Alex-szindróma", azonban úgy vélem ott még túl erősek az érzelmek, és a hazai híg popzenei és celebkultúra amúgy is röhejessé teszi magát ez ügyben, nekem nem kell rásegítenem, a kommunikációs aspektusait, és esetleges szociológiai vonásait pedig a későbbiekben is górcső alá vehetem. Míg erre a következtetésre jutottam, gondoltam átfutom az éppen aktuális álláshirdetéseket. Elvégre ki tudja? S lőn! A téma ezúttal a fejvadászok asztalán hevert...
Azt mindig is tudtam, sőt, a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az újságíró lét bizony nem fenékig tejfel. Most nem arra gondolok persze, hogy mennyi ingyen reggelin, ebéden, vacsorán, stb. vettem részt, hanem inkább arra, hogy a fentieket leszámítva mennyire stresszes is ez a meló. (Egyes amerikai elemzések szerint az újságíróénál stresszesebb munka csak a vadászpilótáké, de szerintem az a felmérés még a válság előtt készült, így a bankárok akkor még jól álltak.) De térjünk vissza eredeti témánkhoz: szóval egy napilapos (illetve ma már az online-os is) gyakorlatilag reggeltől estig dolgozik (bocsánat, ha ezzel bárkit is megsértek, de a heti- és havilapozás ehhez képest egy kellemes szaténfüggönyökkel elkerített, s reggel mindig köszönő kertész által kedvesre nyírt gyep közepén elhelyezkedő szanatórium).
A napilap azért is "rémesebb", mert ott ugye leadás van, hiszen megy a lap a nyomdába, míg az online esetében legfeljebb az idegbeteg szerkesztő gondolja azt, hogy egy exkluzív anyagot azonnal ki kell tenni, mert elviszi a konkurencia. Egy szó, mint száz, nehéz, küzdelmes, ugyanakkor élvezetes munka. Azt viszont sosem gondoltam volna, hogy a női online híroldalak még ezt is lekörözik!
Pusztán a szakmai kíváncsiság miatt is mindig megnézem, ha valahová szerkesztőt, ne adj' isten újságíró/szerkesztőt keresnek. Érdemes volt most is. Az egyik női híroldal (ha valakit érdekel a hirdetés itt megnézheti) ugyanis valóban komoly kihívás elé állította a jelentkezni vágyókat. Nem megoldhatatlan ugyan az ügy, de kétségkívül nem egyszerű.
A téma: a női olvasók számára érdekessé kell tenni Simor András leköszönő jegybankelnököt, egy portré formájában...
Szinte látom magam előtt... ahogy utoljára kilép az MNB kapuján, kalapját lassan fejére teszi, kezei között utolsót villan a lenyugvó nap keserédes sugara, s a budai hegyek között még egyszer utoljára felbőg egy szarvas, amely a levegőben érzi a változás lanyha, negédes szelét. Satöbbi, satöbbi, satöbbi...Mondjuk ennél sokkal viccesebb, hogy a nők számára érdekessé kell tenni döntéseit (vajon, ha nem vágnak kamatot, mennyi marad a konyhapénzből?), ténykedését (hú mennyi aranyékszert lehetne ott készíttetni), eredményeit (hiába... fuccs a konyhapénznek), valamint kritikáit (emlékszem egyszer felvett egy barna "antilopbőr" cipőt, fekete felöltővel... éérteed?). Hmmm.. nehéz. Kár, hogy nem láthatom a pályázati anyagokat. Ok, most kicsit rossz voltam, elnézést érte...
Ezért hozom fel a kicsit komolyabb témát, amit egy másik álláshirdetésben láttam. A Növényi Diverzitás Központ titkársága keres kommunikációs asszisztenst. Attól most eltekintek, hogy értelmezzem egyáltalán magát az intézményt, viszont a kiírás egy érdekes problémára világít rá. A lényeg, hogy az illető legyen biológus, vagy agrármérnök, stb., és legfeljebb tudjon írni és beszélni (utóbbi az elvárt kompetencia). Az illető feladatkörébe tartozik például "a tervezett kiadványok, szóróanyagok stb. tartalmi kivitelezésében való közreműködés; sajtóanyagok szöveganyagainak (háttéranyagainak) összeállításában, lektorálásban való részvétel".
Most tényleg tisztelet a kivételnek. De azt kell mondjam, hogy nem egy olyan sajtóanyagot, szórólapot olvastam, amelyet az íróján, és néhány beavatotton kívül más nem igazán ért meg. Egy kedves fejvadász kollégával jót beszélgettünk arról, hogy mire is van szüksége a cégeknek: gyakorlatilag mindenhez értő supermanekre. Jelen gazdasági helyzetben mindezt meg is érteném. Csak egy dolgot nem értek meg: ha vannak kötelező elemek, mint például az illető képzettsége, amely komoly szakértelmet kíván, akkor miért gondolják a cégek azt, hogy a kommunikációs folyamatok megértése, integrálása, használata nem kíván különleges skilleket?
Ahogy említettem, olvastam jó néhány olyan sajtóanyagot, amelyet hasonló cégek "szakemberei" készítettek, és őszintén szólva nem volt bennük köszönet. S persze nem értették azt sem, hogy mit nem értek. Nos, pont ezen szakadékok összekötéséhez lenne szükséges megfelelő szakemberek alkalmazása a megfelelő helyeken. Vagy ne akarjunk kommunikálni... a Bye Alex témára pedig visszatérek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése