Hogy került a ló az asztalra?

Lassan lecsengeni látszik az egész Európát behálózó lóhús botrány. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ennyi lovat tenyésztenek élelmezési célra a szomszédos országban, de legalább okosabb lettem egy cseppet. Ugyanakkor érdekes volt figyelni, hogyan csapnak össze a beszállítók, az élelmiszergyártók és az áruházak az újságok hasábjain, nem beszélve már az EU vezetéséről sem. Olvasva a külföldi híroldalakat is, egy dolog biztosan kiderült a számomra: nagyjából halvány lila segédfogalmunk sincs arról, hogy egészen pontosan mi is kerül az asztalra, amennyiben nem a kertből, hanem előre gyártott kész ételekről esik szó.

Először nézzük át, hogy pontosan mi is történt. Január közepén, ír élelmiszer-ellenőrök jelentették, hogy több brit élelmiszerláncba kiszállított, fagyasztott hamburgerhúsban ló DNS-t találtak, amely alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a marha mellett lóhúst is felhasználtak a gyártás során. Ezt követőn Nagy-Britannia több részéről, Franciaországból és Svédországból is jelentették, hogy lóhús van bizonyos fagyasztott termékekben. Február elején viszont már az jelentették Franciaországból, hogy bizonyos termékek 60, esetenként 100 százalékban tartalmaztak lóhúst, a marhát úgy kellett keresgélni mellette. Február közepére a botrány elérte Németországot is, valamint nevesítve a Nestlét, az Ikeát, a Tesco-t.

Nem sokkal ezt követőn robbant az igazi bomba: egy francia társaság tudott arról, hogy amit elad az élelmiszergyártónak, az nem marha, hanem lóhús, s persze szépen meg is gazdagodtak a két hús ára közötti különbözet zsebretételével. Így azt gondolhatnánk, hoppá megvan a bűnös, végre vége, a termékek nincsenek a polcokon, mindenki megnyugodhat.

Pedig koránt sincs ez így. A Nestlé közleménye szerint "élelmiszerbiztonsági szempontból nincs probléma, de a termékek félrecimkézésével megsértették cégük szigorú standardjait". Majd hozzátették még, hogy ezentúl még szigorúbban ellenőrzik a termékeket, sőt a marhahúst már a feldolgozás előtt is tesztelni fogják. Ez jó. Csak nem túl szerencsés kommunikáció. E szerint bárki odaszállíthat bármilyen húskészítményt, amiből készül majd valami, amit aztán a végén ellenőriznek? Nem tűnik túl logikusnak. Mondjuk azt sem értem, hogy nem volt egy újságíró sem, aki megkérdezte volna, miért is nem ellenőrzik a beszállított árut még a feldolgozás előtt?

A tények minden esetre arra utalnak, jelzik a tudósítók, hogy baj van a rendszerrel. Az egésszel. Az élelmiszeripar valamilyen oknál fogva szabályozatlanná vált az elmúlt években. Olyannyira, hogy a néhány nappal korábbi uniós találkozó napirendjei közé is be kellett emelni ezt a kérdést, s most már miniszteriális szinten is foglalkoznak a kérdéssel a különböző államok. Berlin és Párizs szerint például érdemes lenne bevezetni egy kötelező pán-európai címkézési, és követési rendszert. Jó reggelt.

Vajon egy ilyen ügynek lehet nyertese (most tekintsünk el a nyereségvágyból elkövetett átveréstől persze)? A nagy cégek, mint a Tesco persze azonnal lecsapott a patrióta kommunikációs vonalra: a brit farmerszövetség legfrissebb felmérése szerint a britek 78 százaléka szeretne több brit húskészítmény látni a boltok polcain, illetve 43 százalékuk vásárolna kifejezetten brit készítményt. Sajnos azonban nem minden ország lehet önellátó (illetve lehet, a kérdés, hogy azután mennyibe kerül majd egy kilogramm hús).

Mindez persze nem véletlen, ahogy a kommunikáció ilyen fordulata sem. Az ember ugyanis mindig szeretné tudni, hogy mit eszik, s azt is, hogyan került a lóhús az asztalra. A bizalmatlanság ára a fogyasztás csökkenése lesz. Ezt pedig senki sem szeretné. Emlékezzünk csak vissza a 30 évvel ezelőtti Tylenol-esetre (a Johnson&Johnson gyógyszereit megmérgezték). Bár most nem halt meg senki, azonban szerintem ez nem azt jelenti, hogy ne úgy kellett volna eljárni "mint ha", ahogy ezt tették 30 évvel ezelőtt. Nem mellékesen pedig az az eset a kríziskezelés csimborasszója. Márpedig számomra egy dolog derült ki: akár történhetett volna nagyobb baj is...